San Borondón: a sziget, amely feltűnik és eltűnik
Ha megkérdezed, hány szigetből állnak a Kanári-szigetek, ma nyolc a helyes válasz: hét saját önkormányzattal bíró sziget és La Graciosa, ahogy a 2018-as autonómiastatútum felsorolja. A csendes szigetekről szóló cikkünkben a legkisebbet is bemutatjuk.
A régi térképeken viszont volt még egy.
Nem elfelejtett szikla, hanem egy sziget, amelyet egyetlen hivatalos vizsgálat során több mint száz tanú látott a nyugati horizonton, amelyet királyok adományoztak oda, és amelyet expedíciók kerestek. San Borondónnak hívják. A feljegyzések szerint feltűnik, aztán eltűnik, mielőtt bárki odaérne. Egy 1950-es spanyol kiadvány még „A nyolcadik sziget” címet viselte. La Graciosa óta már a kilencedik lenne.
Ami az utadat érinti, azt mondjuk ki rögtön: San Borondónra nem lehet elhajózni, mert szárazföldként nem létezik. Ezt egy kanári főkapitány már 1721-ben leírta. Amit az emberek láttak, az viszont valódi, és La Palmán ma is van hely, ahonnan nyugatra nézhetsz utána. Összeszedtük, mit tudunk biztosan, és mit nem.
Egy szerzetes és egy bálna
A név egy ír szerzetestől ered. Szent Brendan (spanyolul Brandán) a VI. században élt, és ő alapította a clonferti kolostort Írországban. A legenda szerint tizennégy szerzetestársával indult útnak, hogy megkeresse a szenteknek ígért földet.
Útközben több mesés szigetet találtak, és az egyikből lett később San Borondón. A szerzetesek kikötöttek, tüzet raktak, és a sziget megmozdult alattuk, mint egy hullám. Brendan ekkor elmondta, hogy nem szigeten álltak, hanem a tenger legnagyobb halán, amely folyton a farkát próbálja a fejéhez érinteni, de a mérete miatt nem éri el. A neve Jasconius.
A történetet elbeszélő latin szöveg, a Navigatio, a középkor egyik legolvasottabb műve lett. Teljes latin változata mintegy száz kéziratban maradt fenn, mellette csaknem ötven kivonat, utánzat és népnyelvi átirat. A szent neve spanyolul rengeteg alakban él (Brendán, Brandán, Brandón, sőt Bolondrón), a Kanári-szigeteken pedig San Borondón lett belőle.
A szigetek hódítás előtti őslakóitól nem maradt fenn semmilyen tanúság arról, hogy ismerték volna. Hogy látták-e, nem tudjuk. Róluk a guancsokról szóló cikkünkben írtunk bővebben.
1570, San Borondón éve
Egy évnél érdemes megállni, mert abban minden benne van. 1570-ben annyiszor tűnt fel a sziget nyugaton, hogy két történész, Luis Regueira Benítez és Manuel Poggio Capote egyszerűen „San Borondón évének” nevezi.
Április 3-án Hernán Pérez de Grado, a kanári Királyi Törvényszék (Real Audiencia) regense utasította La Palma, El Hierro és La Gomera hatóságait, hogy gyűjtsenek össze minden adatot, és hallgassanak ki mindenkit, aki látta a szigetet. El Hierro kormányzója, Alonso de Espinosa több mint száz tanúvallomást vett fel, és a tanúk egybehangzóan északnyugati irányban látták. A jelentése nem maradt fenn.
A legmeglepőbb vallomás La Palmán hangzott el. Pero Velo, egy setúbali portugál révkalauz elmondta, hogy Brazíliából hazafelé, egy vihar idején partra szállt San Borondónon. Hatalmas lábnyomokat látott a homokban, egy tűzrakás maradványait ételmaradékkal, sok jószágot, és egy fába vert keresztet. Egy sűrű felhő miatt vissza kellett szállnia a hajóra, két matróza a parton maradt. Másnap, amikor értük ment, a sziget eltűnt. Hogy kettő vagy három matróz maradt-e kint, abban a krónikák sem egyeznek: Leonardo Torriani hármat ír.
Ugyanebben az évben Hernando de Villalobos, La Palma egyik tanácsosa három hajóval indult a sziget felkutatására, és a krónikások szerint „üres kézzel” tért vissza. A La Palma-i Általános Levéltárban (Archivo General de La Palma) pedig előkerültek egy második, ugyanakkor szervezett expedíció iratai: Melchor de Lugo orvos készítette elő Santa Cruz de La Palma néhány tekintélyes polgárával. A két történész erről szóló tanulmánya szabadon olvasható.
Királyi adománylevelek egy meg nem talált földre
Az 1570-es láz nem a semmiből jött. A XV. század közepén a sziget létezése olyan biztosnak tűnt, hogy V. Alfonz portugál király többször is odaadományozta különböző embereknek. A király öccsének, Fernando infánsnak egyik embere, Gonzalo Fernandes 1461-ben a Río de Oro-i halászatról hazafelé látta, Ruy Gonçalves da Câmara pedig 1473. június 21-én kapott adományt egy szigetre, amelyet ő maga látott. A történészek szerint ezek a levelek gyakorlatilag üres papírok voltak, hiszen csak siker esetén értek bármit.
Kasztília sem maradt ki. Francisco Fernández de Lugo, La Palma tanácsosa 1519-ben azt ajánlotta a koronának, hogy három hajóval akár egy évig is „szántja a tengert”, amíg meg nem találja a szigetet, amelyet La Palmáról sokszor látott, és amelyet Sant Blandiánnak hívott. Cserébe főkapitányi címet kért. Gabriel de Socarrás 1537-es szerződése már San Bernardo szigetéről szól, és egy kutató szerint ez a név talán csak arra szolgált, hogy elkerüljék a San Borondónt, amely túl mesésen csengett ahhoz, hogy Károly császár komolyan vegye. Egy irodalomtörténeti tanulmány szerint egy 1519-es, Évorában kötött spanyol-portugál szerződés „Non Trubada” vagy „Encubierta” (elrejtett) néven említi.
A térképészek is megrajzolták. Bartolomeo Pareto genovai pap XV. századi világtérképe nyugaton „Szent Brendan szerencsés szigeteit” jelöli (Insulse fortunate sancti Brandanay). Guillaume Delisle 1707-es francia térképén El Hierrótól nyugatra egy kis folt áll, mellette a felirat: ebben a térségben „egyes szerzők a mesés San Borondón szigetét helyezték el”. A nyitóképen látható kéziratos térképet, a Plan de las Afortunadas Islas del Reino de Canarias címűt valószínűleg az 1760-as években rajzolták tollal és vízfestékkel, és ezen El Hierrótól nyugatra ott áll San Borondón is. A digitalizált változatát a spanyol Védelmi Minisztérium digitális könyvtárában nézheted meg.
Expedíciók, amelyek felhőt találtak
Egy kanári tanulmány szerint a XVI. és a XVIII. század között legalább négy expedíció indult a keresésére, és csak a XVI. századból legalább tizenegy észlelésről vagy partraszállásról maradt hír. A legfontosabbak:
1526: Fernando Álvarez és Fernando de Troya hajózott ki, újabb kudarcba.
1556: a portugál Roque Nunes két fiával és Martín de Araña pappal a sziget közelébe jutott, de nem szálltak partra, mert nem tudtak megegyezni, ki lépjen elsőként a földjére.
1570: Villalobos három hajója, üres kézzel.
1604: Gaspar Pérez de Acosta révkalauz és Lorenzo Pinedo ferences szerzetes augusztus 9-én indult Santa Cruz de La Palmából. A sziget helyét pontosan bemérték Tijarafe és Puntagorda falvakból, aztán sok napig cirkáltak ott, és a legkisebb nyomát sem találták. Egy mai összefoglalás szerint csak felhőket és fátyolfelhőket láttak nyugaton.
1721: súlyos gazdasági válság, természeti csapások és járványok idején Juan Mur főkapitány menekülési lehetőséget látott a szigetben, és expedíciót küldött Juan Franco de Medina kapitány vezetésével, amely november 11-én indult el.
Mur levele a végeredményről máig a legrövidebb összefoglaló: elküldte a San Telmo nevű vitorlást jól felszerelve, két szerzetessel, és „nem találták meg, mert nincs”. (Egy régebbi forrás Gaspar Domínguez kapitányt nevezi meg vezetőként, de a levéltári kutatás szerint ez téves.)
A fénykép, 1958
Az észlelések nem álltak le. El Hierrón 1723. július 29-én tömegek látták a szigetet: Luis Rey szerzetes épp ördögűzésre készült a szigetet sújtó sáskajárás ellen, és rögtönöznie kellett egy másikat San Borondón ellen. Tijarafe papja, Juan Smalley 1730-ban megrajzolta. La Gomerán, Alajeróból 1759. május 3-án reggel hatkor egy ferences szerzetes is lerajzolta, a plébános és negyven másik ember szeme láttára.
Aztán megjött a fényképezőgép. Manuel Rodríguez Quintero fényképész (1897 és 1971 között élt) Los Llanos de Aridane község Las Martelas nevű vidékéről fotózta le a sziget körvonalát. A képet néhány hónappal később, 1958 augusztusában hozták nyilvánosságra: az ABC napilap augusztus 10-i számában Luis Diego Cuscoy írt róla, azzal a címmel, hogy San Borondón vándorszigetét először fényképezték le.
Egy újabb felvétel 2003. október 18-án készült, és a legváratlanabb helyről: Jaime Rubio Rosales író és újságíró Gran Canarián, San Andrés y Bañaderosból videózott le északnyugaton, Tenerife anagai partjai előtt felbukkanó kiemelkedéseket.
Amit biztosan tudunk
A sziget szárazföldként nem létezik. A történészek szerint a főkapitánynak 1721-ben igaza volt.
Az viszont vitathatatlan, hogy a sziget látszik. Vannak tanúk, akiknek a hitelességéhez nem fér kétség: Bartolomé Casanova ferences szerzetes 1556-ban egy hatalmas szigetet látott Tenerifénél, a Teno-fok partjai előtt, és a kutatók szerint az ilyen vallomások egy valódi optikai jelenséget igazolnak.
A magyarázat lassan érett meg. José de Viera y Clavijo 1772-es kanári történetében külön fejezetet írt „A híres San Borondón-kérdésről”, és háromféle álláspontot különböztetett meg, a harmadik a kritikusoké és filozófusoké, akik szerint a sziget csak a szemünkben vagy a képzeletünkben létezik. Azt az elképzelést, hogy egy felhő La Palma képét tükrözi, Viera szellemesnek, de nem elég szilárdnak tartotta. A XIX. században végleg a délibáb-elmélet győzött. Francis Coleman Mac-Gregor tenerifei brit konzul fata morganának nevezte, egy La Palma-i krónikás pedig azt írta, hogy a szigetet akkoriban is nagyon gyakran látták, csak már senki sem hitt a létezésében.
Hogy mi az a fata morgana, azt José Miguel Viñas meteorológus így magyarázza. Ez a felső délibáb, amely akkor jön létre, ha erős hőmérsékleti inverzió van a tengerfelszín közelében: a hideg víz fölötti vékony, hideg levegőréteg fölé melegebb levegő telepszik. A két réteg határa erős lencseként töri meg a fényt, és a látóhatáron lévő tárgyak fordított képe az eredeti fölött jelenik meg, mintha a levegőben lebegne. A két kép egymásra csúszik, és ettől a tárgy, például egy partvonal, függőlegesen megnyúlik.
Amit nem tudunk
Nem tudjuk pontosan, melyik optikai jelenség állt az egyes észlelések mögött. A történészek fénytörésről, fényvisszaverődésről vagy „bármely más optikai jelenségről” beszélnek, és már Viera sem tudta eldönteni, milyen csalódásról van szó. Az AEMET-nél, a spanyol meteorológiai szolgálatnál nem találtunk San Borondónról szóló anyagot, és mérésekkel alátámasztott elemzést sem egyetlen konkrét kanári észlelésről.
Nem tudjuk, hol jártak valójában azok, akik partraszállást vallottak. A kutatók egy részüket eltévedt hajósnak tartják, akik nem ott voltak, ahol hitték magukat, másoknál a tanú hitele kérdéses, mint Ceballosnál, aki emberölés után menekült el Spanyolországból. Hogy Pero Velo milyen földre lépett, nem tudjuk.
Nem tudjuk, kihajózott-e egyáltalán Melchor de Lugo expedíciója: a gondos előkészítés erre utal, de az indulásnak nincs írásos nyoma. Espinosa száz tanúvallomása elveszett. És hogy a Villalobos család későbbi anyagi összeomlását az 1570-es út okozta-e, azt a kutatók maguk is puszta találgatásnak nevezik.
Miért néz ma is nyugatra a szigetvilág
A tudomány elvette a szigetet, a kultúra megtartotta. 1865 februárjában a La Palma-i El Time hetilap tizenöt folytatásban közölte egy bizonyos Sancho Sánchez útját San Borondónra, aki azzal tért haza, hogy a sziget létezik, a saját szemével látta, a saját lábával taposta. A La Palma-i sajtó 1865 és 1880 között San Borondónon keresztül bírálta a helyi politikát és társadalmat: a kitalált sziget lett La Palma tükre.
Ugyanez a tükör működik ma is. A Los Sabandeños 1980-ban murgát vett fel lemezre róla, a Trío Zapatista 2011-es dala pedig arról szól, hogy San Borondónra menekülne a hétköznapok gondjai elől, mert ott nincs jelzáloghitel, és az anyósok sem találnak oda. Juan Pedro Castañeda El Hierro-i író 1996-os regényében a kitalált Oceánida a régi nullmeridiánon túl fekszik, El Hierro legnyugatibb csücske, Orchilla előtt. Azt, hogy miért épp ott húzódott a világ széle, a kanári világítótornyokról szóló cikkünk meséli el. 2005-ben Santa Cruz de Tenerifében, a La Recovában egy tárlat Edward Harvey angol természettudós 1865-ös San Borondón-i útját mutatta be. Sem a természettudós, sem az út nem létezett.
Érdemes észrevenni egy egybeesést. Ugyanabban az évben, 1604-ben, amikor Pérez de Acosta kihajózott, jelent meg Antonio de Viana eposza is, amelyből Dácil hercegnő legendája ered. A Dácilról szóló cikkünk ugyanazt a kérdést járja körül, mint ez: hol ér véget a történelem, és hol kezdődik a mese.
Hol nézz nyugatra
San Borondón ugyan nem várja a hajódat, de a nyugati horizontot bárki megnézheti.
Tazacorte, La Palma: a tazacortei parton, egy természetes teraszon az óceán fölött áll a San Borondón kilátó, két tájékoztató táblával. Gyalog könnyen elérhető, parkoló nincs, a szolgáltatások a Puerto de Tazacorte kikötőben vannak. Ősz közepétől innen a Sarkcsillag és a Kassziopeia is jól látszik, a La Palma-i csillagnézésről a csillagos ég cikkünkben írtunk.
Tijarafe, La Palma: ebből a faluból mérték be 1604-ben a sziget helyét, és a papja 1730-ban le is rajzolta. Itt áll a Mirador El Time, ahonnan az Aridane-völgyre látsz. A sziget további kilátóit a La Palma legjobb kilátóiról szóló cikkünk gyűjti össze, a teljes programot pedig a La Palma-útikalauzunk.
El Hierro: a sziget nyugati vége, az Orchilla-világítótorony környéke, ahol a régi nullmeridián futott. A sziget többi részéhez lásd El Hierro-útikalauzunkat.
La Gomera: az 1759-es rajz Alajeróból készült. A sziget látnivalóit La Gomera-útikalauzunkban gyűjtöttük össze.
Amikor legközelebb La Palma vagy El Hierro partján állsz, és egy sziget körvonala rajzolódik ki ott, ahol a térkép szerint csak tenger van, mit fogsz látni benne: egy felhőt, egy tükörképet, vagy egy szigetet, amelyhez évszázadok óta senki sem ért oda?
Források: Regueira Benítez, L. és Poggio Capote, M.: Una expedición de Melchor de Lugo para descubrir la isla de San Borondón (1570), Anuario de Estudios Atlánticos 53 (2007); Chaparro Domínguez, M. Á.: Revisión del mito geográfico de San Borondón y aproximación a su huella en la literatura y otras artes, Revista de Filología Románica 30/2 (2013, Universidad Complutense); Pérez Hernández, J. E.: Una isla y su sombra. San Borondón en la prensa decimonónica de La Palma, Revista de Historia Canaria 180 (1998, La Laguna-i Egyetem); Biblioteca Virtual de Defensa (Plan de las Afortunadas Islas del Reino de Canarias); Library of Congress (Delisle, 1707); Lanzarotto Malocello from Italy to the Canary Islands (olasz Védelmi Minisztérium); José Miguel Viñas: Barcos voladores y otros espejismos marinos; BOE (a Kanári-szigetek 2018-as autonómiastatútuma); Hello Canary Islands (Turismo de Islas Canarias); Libertad Digital.
Nyitókép (vágott): a Plan de las Afortunadas Islas del Reino de Canarias című kéziratos térkép nyugati része San Borondónnal (1760-as évek). Ministerio de Defensa, CC BY-SA 4.0, a Wikimedia Commonsról. A vágott kép ugyanezen licenc alatt használható.