Az El Hierró-i óriásgyík

Ha jártál már a Kanári-szigeteken, láttál gyíkot. Ott napozik a teraszfalon vagy a kőkerítésen, és mire odanézel, már el is tűnt egy repedésben.

El Hierrón él egy rokona, amelyről a XX. század nagy részében azt írták, hogy már nincs. Ez a lagarto gigante de El Hierro, az El Hierró-i óriásgyík.

Ha látni szeretnéd, ne a sziklákon keresd. Az egyetlen ismert természetes állománya szinte megközelíthetetlen sziklafalakon él, a kis szigetre pedig, ahová sikerrel visszatelepítették, csak tudományos vagy természetvédelmi céllal lehet belépni. Az óriásgyíkot Frontera községben, az Ecomuseo de Guinea részeként működő helyreállító központban láthatod. A látogatás rendjét és az árakat az üzemeltető oldalán nézd meg, mert maga az üzemeltető is jelzi, hogy a menetrend változhat.

Ez a történet azonban nem csak egy gyíkról szól. Arról is, hogyan veszíthet el a tudomány egy fajt úgy, hogy közben néhány ember végig tudja, hol él.

Egy gyík, amelyet kihaltnak hittek

A régészeti leletek szerint az óriásgyík egykor szinte az egész szigeten élt, a párás hegyi erdők kivételével, ahol túl nedves volt a testhőmérséklete szabályozásához. A La Dehesában talált maradványok radiokarbonos kora szerint még a XIX. század második felében is viszonylag sokan voltak, ezért a 2026-os helyreállítási terv szerint az őslakók hatása akár jelképes is lehetett. A drasztikus hanyatlás az európaiak XV. századi érkezésével kezdődött, főleg a behurcolt patkányok és macskák miatt.

A tudomány 1889 augusztusában találkozott vele először: ekkor kerültek elő az első példányok a Roque de Salmorról, egy part menti sziklaszigetről. Még abban az évben Franz Steindachner leírta a fajt, és a tanítványáról nevezte el, az osztrák geológusról, Oscar Simonyról (1852-1915), aki a példányokat befogta. A tudományos neve ma Gallotia simonyi.

Aztán a salmori állomány eltűnt. A spanyol Vörös Könyv 2002-es kiadása szerint 1935 körül, a 2026-os terv szerint a negyvenes évekre, mindkettő szerint a gyűjtők miatt. A pontos évet nem tudjuk, a következményt igen: a fajt kihaltnak tekintették.

Egy gyurmából formázott ürülék egy gyufásdobozban

Volt azonban, aki tudta, hogy nem halt ki. A Risco de Tibataje déli végén, a Fuga de Gorretán egy kis állomány élt tovább, amelyet csak a kecskepásztorok ismertek. A létezésére A. Salvador kutató 1971-es kérdezősködései hívták fel a figyelmet.

1974-ben Werner Bings német építész és hüllőtenyésztő Salvador adataira és a pásztorok tudására építve El Hierróra indult, hogy kiderítse, él-e még a faj, és ha igen, befogjon egy élő párt, amelyet Németországban tenyészthet.

A Kanári Kormány és a Cabildo 2000-es könyve szerint Bings egyetlen támpontot hozott: a gyík ürülékének gyurmából formázott másolatát egy gyufásdobozban, mellé pedig egy fényképet a Gran Canaria-i gyíkról. Juan Machín pásztor felismerte, és Bings megbízta a befogással.

Bings távollétében Juan Machín és az unokája, Juan Pedro Pérez befogott egy párt a Fuga de Gorreta egyik pontján, amelyet a könyv Paso el Pino néven említ. A párt külföldre akarták vinni, de ez nem történt meg: a kormány szigeti megbízottja, Celestino Guillén Martín és az erdőőrök vezetője, Zósimo Hernández Martín közbelépett. A könyv által idézett visszaemlékezés szerint a két gyíkot visszavitték és elengedték a sziklafalon.

A következő évben Bings és Wolfgang Böhme, a bonni Museo Alexander Koenig herpetológiai részlegének vezetője közzétette, hogy a Fuga de Gorretán egy kis maradványállomány él. A cikk 1975-ben jelent meg a Salamandra című folyóiratban.

Ezért van az, hogy egyes források 1974-et, mások 1975-öt írnak az újrafelfedezés évének. A legegyszerűbb így mondani: 1974-ben egy pásztor és az unokája befogott egy párt, 1975-ben a tudomány megerősítette.

Perico, a pásztor unokája

Az unokát Juan Pedro Pérez Machínnak hívták, a szigeten Pericónak. A gyíkok mellett maradt: egy 2026-os tudományos cikk, amelyet a tenyésztőközpont vezetője jegyez első szerzőként, „in memoriam” köszöni meg neki a központban élő óriásgyíkok körüli napi munkáját. A tenyésztőközpont, a Parque Zoológico ma az ő nevét viseli.

Az El Hierró-i Cabildo 2026. március 23-án átadta a családjának VI. Felipe király táviratát, amely Perico óriásgyík-védő munkáját méltatja. Ugyanazon a napon jelent meg a kanári hivatalos közlönyben a faj új helyreállítási terve.

Amit biztosan tudunk az óriásgyíkról

Az egyetlen ismert természetes állomány a Fuga de Gorretán él, a sziget északnyugati, szinte megközelíthetetlen sziklafalain, nagyjából 80 és 400 méteres magasság között.

A felnőttek farokkal együtt 500 milliméternél is hosszabbak lehetnek. Zömök, barnásfekete állat, az oldalán két sor sárga folttal, amelyek nem mindig látszanak. Főként növényevő, állati táplálékot csak kis arányban eszik.

A Roque Chico de Salmoron egy különös együttélést is megfigyeltek: a gyíkok a sárgalábú sirályok által visszaöklendezett táplálékból és köpetekből szedik ki a szöcskéket.

A nőstények június és július között raknak tojást, a fogságban átlagosan 8,8-at, a kis gyíkok a nyár végén kelnek ki, és 3-4 évesen válnak ivaréretté.

Közeli rokona a La Gomera-i és a tenerifei óriásgyík, a tudomány a hármat együtt „simonyi-csoportnak” nevezi. A szigeten a szabinával együtt El Hierro jelképe. A kanári védett fajok katalógusa és a spanyol veszélyeztetett fajok katalógusa is az „en peligro de extinción”, vagyis a kihalással fenyegetett kategóriába sorolja.

Tenyésztés, sárlavina, visszatelepítés

A fogságban tartott tenyésztés 1985-ben kezdődött egy ideiglenes állomáson Fronterában, Carlos Naeslund irányításával, és egy év múlva már sikeres volt. 1995-ben uniós LIFE-projekt társfinanszírozásával megalakult a tenyésztő- és kutatóközpont, amely azóta látogatható is. Az első helyreállítási tervet 2004-ben fogadták el.

2007 januárjában felhőszakadások sár- és kőlavinát indítottak, amely betemette a guineai tenyésztőtelep egy részét. 184 gyík pusztult el. 2013-ban új terráriumok épültek El Matorralban, távolabb a sziklafalaktól.

A 2026-os tudományos cikk szerint 2006 és 2024 között, az adatokkal lefedett években 1267 kis gyík kelt ki. 2024-ben 15 nőstény tojásaiból 98 kis gyík kelt ki, és az egyik nőstény 19 tojásával rekordot döntött. A kikelt gyíkokat a szabadon engedés előtt megtanítják felismerni a ragadozóikat, a ragadozó madarakat és az elvadult macskákat.

A 2026-os terv szerint az első visszatelepítések három helyre mentek: a Roque Chico de Salmorra, La Dehesába és El Julanba. Csak a sziklaszigeten sikerült, 1999-ben 21, egy évvel később 15 gyíkkal, összesen 36-tal. A Roque Chico de Salmor egy nagyjából 40 méter magas, apró sziklasziget 0,8 kilométerre a parttól, és a terv szerint teljesen mentes a behurcolt ragadozóktól. La Dehesában 110, El Julanban 248 gyíkot engedtek szabadon, és a 2007-es felmérésre nagyjából 2, illetve 4 maradt. A terv a kudarcot alapvetően a macskáknak tulajdonítja.

2013 végén 32 gyík került az északi Punta de Agachéra és 35 a Punta de Arelmóra, 2016 végén 46 a délkeleti Punta de Miguelre, 2020 novemberében további 50 Agachéra. Az RTVC tudósítása szerint 2024 novemberében újabb 71 gyíkot engedtek szabadon Agachén, négy év után először.

Amit nem tudunk: hány óriásgyík él szabadon

Erre ma nincs pontos válasz, és ezt maguk a kutatók mondják ki.

A forrásokban szereplő számok nem hasonlíthatók össze, mert más módszerrel, más területen, más évben készültek, ezért csak a forrással és az évvel együtt adjuk meg őket. A 2026-os terv referenciabecslése Trujillo 2008-as munkájára hivatkozva 345 gyík 15,25 hektáron a Fuga de Gorretán, de a becslés bizonytalansági sávja 143 és 738 között van. A 2026-os tudományos cikk a Risco de Tibatajéra 2007-re 354, 2019-re 834 gyíkot közöl, és ugyanott kimondja, hogy a felmérések nem vethetők szigorúan össze, ezért az állomány méretét és változását nem lehet pontosan meghatározni. A spanyol Vörös Könyv 2002-ben az akkori két megbízható felmérés alapján nagyjából 250 egyedről írt.

A Roque Chico de Salmor utolsó felmérése, amelyet a terv idéz, 2007-es: 126 gyík, 62 és 254 közötti bizonytalansági sávval, és a befogott példányok 58,33 százaléka jelöletlen volt, vagyis már a szigeten kelt ki. Újabbat nem találtunk.

Agachén és Arelmón nagy ürülékeket láttak, de a terv szerint a két lehetséges állomány állapotáról nincs semmilyen információ. A tudományos cikk szerint Agachén 2026-ra terveztek felmérést, amely korábban pénz és eszközök hiányában nem valósulhatott meg. Közzétett eredményét a cikk írásakor nem találtuk. A Punta de Miguelen 2018-ban már semmilyen nyomot nem észleltek.

A fogságban élők száma sem egyértelmű. A terv 2021 végére az ATAN 2021-es adata alapján 312-t említ, Bohórquez és Molina 2022-es munkája alapján 185-öt, a 2026-os tudományos cikk 216-ot, a Kanári Kormány 2026 májusában pedig több mint 60 felnőttről és 93 kis gyíkról beszélt. Ezeket nem adjuk össze, és trendet sem olvasunk ki belőlük.

A terv azt is elismeri, hogy nem ismert a természetes és a visszatelepített állomány genetikai sokfélesége és szerkezete.

A macskák, két forrás szerint

A terv szerint a macskák jelentik a legnagyobb veszélyt, és a szigetcsoport legjobb óriásgyík-állományai ott élnek, ahová a macskák nem jutnak el. Mivel az óriásgyík nagy és későn válik ivaréretté, nagyobb eséllyel esik áldozatul egy elvadult macskának, mielőtt szaporodna.

A 2026-os tudományos cikk szerint 2001 és 2024 között az El Hierró-i kampányok 472 macskát fogtak be, köztük 139-et a Risco de Tibatajén, 182-t La Dehesában és 143-at El Julanban. A kampányokat 2024-ben leállították, a spanyol állatvédelmi törvény korlátozásai miatt.

A 2026-os helyreállítási terv folyamatos macskakontrollt ír elő a gyík élőhelyein és környékükön, magas prioritással, szelektív, élve befogó csapdákkal. A befogott állatok sorsáról esetenként döntenek: örökbeadás, áthelyezés egy macskakolóniába, vagy ha elkerülhetetlen, elaltatás.

Hogy a terv elfogadása óta újraindult-e a csapdázás, azt nem tudjuk.

Miért számít ez ma

A faj új helyreállítási terve, a Decreto 40/2026 legalább öt stabil állományt tűz ki célul a természetben, a meglévőkkel együtt, és három kritikus területet jelöl ki: a Fuga de Gorretát, Arelmo és Agache partszakaszát, valamint a Roque Chico de Salmort. A becsült költsége 1 991 187 euró, de a terv maga mondja ki, hogy ez csak tájékoztató szám.

A tudományos cikk még nem közzétett előzetes elemzései szerint egy szabadon engedésnek akkor nagyobb az esélye, ha legalább száz gyíkkal indul.

A terv szerint a nyomás nagy része megmaradt, és némelyik, például a szigeten ellenőrizetlenül szaporodó macskák száma, jelentősen nőtt. A legnagyobb természetes veszély a Fuga de Gorretán a sziklafal maga: egy kőomlás véget vethet az egyetlen természetes állománynak.

1974-ben a faj sorsa egy gyufásdobozon, egy pásztor emlékezetén és két hivatalnok döntésén múlt. Ma helyreállítási terv, tenyésztőközpont és évtizedes adatsor áll mögötte, a természetes állománya mégis ugyanazon a sziklafalon él, amelyet akkor csak a kecskepásztorok ismertek. A tudás, amelyből az újrafelfedezés kiindult, nem könyvből jött, hanem azoktól, akik a kecskéikkel minden nap a sziklafalon jártak.

Mi az, amit a te környezetedben is csak az tud, aki minden nap arra jár, és amit még soha senki nem írt le?

Hol láthatod az óriásgyíkot

Az óriásgyík helyreállító központja az Ecomuseo de Guinea része, Frontera községben, El Golfo völgyében. A vezetett látogatás egy lávacsővel kezdődik, utána jön a helyreállító központ több példánnyal, végül egy falu, amelynek házai különböző évszázadokat idéznek. A menetrendet és az árakat az üzemeltető oldalán találod.

A közelben, Las Puntas partján áll a Hotel Puntagrande. El Golfo völgyére a Mirador de la Peña és a Mirador de Jinama néz le. A két sikertelen visszatelepítés helyén ma is járhatsz: La Dehesában az El Sabinar szél csavarta szabinái állnak, El Julanban a Mirador de El Julan és a Parque Cultural de El Julan vár. Fronterában a községi piacot is érdemes felírni.

A sziget múzeumai és a teljes El Hierro-kalauz mellé ajánljuk: Mit érdemes megnézni El Hierrón és El Hierro strandjai és természetes medencéi.

Források: Decreto 40/2026, de 17 de marzo, Plan de Recuperación del Lagarto Gigante de El Hierro (Boletín Oficial de Canarias, 56. szám, 2026. március 23.); M. Á. Rodríguez Domínguez és szerzőtársai: El Lagarto Gigante de El Hierro (Gobierno de Canarias és Cabildo de El Hierro, 2000); M. A. Rodríguez-Domínguez és szerzőtársai, Animals 16(12):1869 (2026); Atlas y Libro Rojo de los Anfibios y Reptiles de España (MITECO, 2002); Cabildo de El Hierro, hírek (2024, 2026); Gobierno de Canarias, hír az új tervről (2026); RTVC (2024); Turismo de Islas Canarias (elhierro.travel); E.I.S. Meridiano, Ecomuseo de Guinea.

Nyitókép (vágott): El Hierró-i óriásgyík (Gallotia simonyi) a helyreállító központban, El Hierro. Jose Mesa, CC BY 2.0, a Wikimedia Commonsról.